Hírek
2024. okt. 1.
Iskolavezetés
- jótékonyság
- jószolgálat
Jószolgálati tevékenységek
Szeptember 18-20. között öt osztályunk vett részt az árvízi védekezésben. Szeptember 19-én iskolánk diákjai és a Dunai Finomító munkatársai közös szemétszedési akciót szerveztek. Szeptember 21-én, szombaton a mentett állatoké volt a főszerep iskolánk Családi napján.

Büszkén számolunk be szeptemberi jószolgálati tevékenységeinkről a SZISZKI-ben. A szeptember igen tevékenyen zajlott nálunk.
Szeptember 18-20. között öt osztályunk vett részt az árvízi védekezésben, hogy településünk lakóit és értékeit megóvjuk az áradó Dunától. Szerdán és csütörtökön délelőtt diákjaink és tanáraink – több mint százan – homokzsákokat töltöttek és pakoltak, pénteken pedig lánytanulóink szendvicsekkel kedveskedtek a gáton dolgozó védekezőknek. Emellett számos diákunk iskola után is önként vállalta a segítséget ezekben a nehéz napokban, példát mutatva összefogásból és kitartásból.
Nagy örömünkre az ár levonulása után szeptember 25-én már az ideiglenes gát bontásánál is segíthettünk. Diákjaink oktatóinkkal közösen ürítették a zsákokat a védelmi munkálatok lezárásánál.
Szeptember 19-én iskolánk diákjai és a Dunai Finomító munkatársai közös szemétszedési akciót szerveztek Százhalombattán a környezetvédelem jegyében. Közel száz tanulónk két óra alatt több mint 50 zsák szemetet gyűjtött össze, jelentősen hozzájárulva városunk tisztábbá tételéhez. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink megtapasztalják a közösségi összefogás erejét, és megértsék, mennyire lényeges egymásnak, a városnak segíteni, valamint környezetünk védelmében aktívan részt venni.
Szeptember 21-én, szombaton a mentett állatoké volt a főszerep iskolánk Családi napján. A közös főzés, játék és sportolás mellett különleges figyelmet szenteltünk a helyi Dobbant-lak Állatvédő Egyesület támogatására. Az esemény egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a mentett kutyák, macskák és lovak megérkeztek hozzánk, hatalmas örömet szerezve minden résztvevőnek. Iskolánk tanulói, tanárai és szüleik jelentős adományokkal támogatták az Egyesületet: legalább két hétre elegendő kutya- és macskaeledelt, pokrócokat, valamint répát és almát ajándékoztak a mentett lovaknak. Emellett 101 ezer forint pénzadományt is átadtak, ami óriási segítség a szervezet munkájának támogatásában. A közös élmény nemcsak szórakoztató volt, hanem segített erősíteni diákjainkban az állatvédelem iránti felelősségérzetet is.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Technikumi Rangsor 2025
A SZISZKI a legjobbak között! Technikumi Rangsor 2025 - Pest megyében 2. az országban 25. helyezett a SZISZKI
2025. máj. 14.
Iskolavezetés

Rendkívüli felvételi eljárás
Az Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium rendkívüli felvételt eljárást hirdet a 2025/2026. tanévre a gépészet (5 fő) ágazatra
2025. máj. 11.
Igazgatóság

Beiratkozás, tudnivalók és letölthető dokumentumok
A beiratkozás 2025. június 25-én és 26-án 08.00 – 16.00 óra között lesz.
2025. ápr. 28.
Igazgatóság